Megzizzentünk múlt szombat este, mikor Jeff Waters iPhone-járól a zenekar hivatalos Facebook-oldalán megosztotta a Madrid és Barcelona közti közlekedési baleset részleteit. Szerencsére nem esett baja senkinek, csupán a katalán fővárosbeli koncertet voltak kénytelenek törölni – így nagy örömmel és lelkesedéssel készültünk a csütörtöki, bécsi fellépésre.
Triónk (Pazuzu, Maci és én) lelkesedése már a nyári hazai thrash-invázió meghatározó élményei óta tart, soha ennyi jó koncertet, ilyen rövid idő alatt, nem láttunk, ráadásul ifjúkorunk hősei látogattak el hozzánk. Csak kiragadva: Testament, Suicidal Tendencies, Anthrax… Maci ráadásul megrögzött speed-thrash gitárvirtuóz-hívő, a ’80-as évek vége ’90-es évek eleji metálzenei éra apostola, aki nem habozik léggitárt ragadni, ha fölcsendül egy-egy hősi szóló. Az ő lelkesedése ragadt át ránk, szkeptikusabb, más zenei régiókba is elmászkáló, a kanadai csodagyerek zenekarának inkább csak a korai munkáit dicsőítő fémkeresőkre. Ahogy mesélt a korábbi hazai Annihilator-fellépésekről, a PeCsa-béliről, a Sziget fesztiválosról, vagy Waters turnégitárosi jelenlétéről a Savatage körútján, arra az elhatározásra juttatott bennünket, végre nekünk is ki kellene próbálnunk magunkat egy Anni-koncerten. Ráadásul júliusban már a kanyarban éreztük a friss, augusztus 23-ra datált album, a Feast megjelenését, így utánanéztünk, lesz-e vajon csatolt Európa-turné. Talált, süllyedt! Igaz, Bécsig kell hozzá menni, de például az én sznob lelkemnek ez nagyon is megfelelt…!
Biztos, ami biztos, jó előre megrendeltük a jegyeinket, pedig nem is volt fogalmunk akkor még a Szene nevű klub méreteiről, korábbi császárvárosi koncert-jelenlétünk alkalmával nem jártunk még itt.
S elérkezett a nagy nap. Időben megérkeztünk, még kapunyitás előtt, s nem hiába, számos osztrák, szlovák és magyar metálos gyűlt már össze a külvárosi szórakozóhely előtt. De korántsem elég… akkor még… Maci egészen lelkibeteg lett a beengedés után, mikor a koncertterembe is beáramolhattunk: hogy az ő kedvence, a világhírű, a legnagyobb… egy ekkora, pici, a szépemlékű Kultiplex méretéhez hasonlatos helyen lépjen föl, ráadásul alig száz ember kóricált még akkor a kizárólag 3-4 mintájú pólót áruló merch- és az ivópultok között…!
Na, mondanom sem kell, később megbékült, hiszen az Annihilator 21.15-ös kezdésére fullra megtelt a terem, levegőt alig kaptunk a több mint kétórás koncert alatt, a mintegy 4-500 főnyi rajongó felhevülve nagyon is kitett magáért, hiszen a színpadon zenélők nem kevésbé…
De ne szaladjunk még ennyire előre: az Európa-turné vendége volt a svéd The Generals. Ilyen névvel eleve előítélettel viseltetik a zene iránt is az ember, de a négyes nem volt annyira rossz, igaz, annyira jó sem, pont a bemelegítést szolgálta a Sodom-pólos basszeros frontember szerint death metalt, de szerintem korántsem azt, játszó négyes. Zajosak voltak, kemények, zúztak, de amint befejezték a 35 perces programjukat, már el is feledtem őket. A dobos srác teljesítményével vívta ki azért a figyelmünket, a szólógitáros emo-fazonú gitáros pedig a földre eresztett gitárjánál alkalmazott görnyedt technikájával. Azért a fodrászát nem ajánlom senkinek. A ritmusgitárost aznap este búcsúztatták, talán vendég volt két hétig, mindenesetre a telefonszámát megosztották a közönség soraiban bangelő hölgyekkel.
S jött Kanada gitárhírója… (nem Bryan Adams!) a 47 éves múlt Jeff, akihez képest a fiainak tűntek a zenésztársai, aki 1984 óta működteti a zenekarát, s a Feast már a 14. albuma. Legendás alak, aki jelenleg úgy néz ki, mint egy szabadidejében metálkodó hivatásos katona, mind testfelépítését, mind frizuráját illetően. Ámde az ujjai… mint valami fürge giliszták tapodták a vérpiros Epiphone signature Flying V gitár bundjait. Elképesztő zeneiség és eltökéltség, önfeledtség sugárzott belőle. A több mint 21 számos, dobszólóval megspékelt programjuk annyira jól volt összeállítva, hogy le a kalappal. Igaz, főleg az első négy lemezre bazíroztak, az új album három dala a műsor harmadik harmadában kapott helyett, de nem baj, mind minőségi szám volt! Nekem egyedül a dobszóló előtti Phoenix Rising/Sounds Good To Me/Snake In The Grass együtténeklős, akusztikus blokk nem tetszett, de én elfogult vagyok, mert mindig is az Anni thrash-virgáit értékeltem, a rockosabb vagy a metal más alműfajait beépítő dalaikat soha nem komáltam. S bár itt pihenhetett Mike Harshaw dobos, utána már nem annyira, önálló produkciója nem volt kelletlen, unalmas, sőt! Igyekezetében még a dobverője is kicsúszott a kezéből egy alkalommal, de nagyon jól helytállt.
A kép nem a csütörtöki bécsi koncerten készült, de akár készülhetett volna...
(Jeff Waters, Al Campuzano, Mike Harshaw, Dave Padden)
Ahogy a közönség soraiban szintén helyt állt (sic!) Havancsák Gyula is, hazánk fia, akire büszkék vagyunk, Jeff a színpadról mutatta be a nagyérdeműnek, mint a lemez borítójának készítőjét, s kapott ezután tapsot.
A hivatalos műsoridő a Deadlockkal zárult: ez a Feast nyitó dala – az, amelyik úgy kezdődik, mint a Kill ’em All, és úgy folytatódik, mint a Show No Mercy The Final Commandje –, de Jeff ígéretet tett nem egy, hanem három ráadásnótára, s be is teljesítették –
– engem már a koncertet nyitó Alison Hell–W. T. Y. D. párossal kenyérre kentek,
de a Phantasmagoria zárásnál majdnem extatikus állapotba kerültem…
Nem mehetek el Dave Padden Explorerrel gyaluló és szólózó alakja mellett; ha nem lenne Jeff… A srác nagyon ász, kiváló az énekhangja, szimpatikus a fazonja, egyáltalán nem hivalkodó, alárendeli magát az egységnek, mégis kitűnik tehetsége. Máskülönben az egész zenekar nyilvánvalóvá tette, egyáltalán nem visszatetsző módon, ez Jeff zenekara, az ő szólómunkája, színpadi jelenléte az elsődleges… miközben ők is nagyon kiemelkedő teljesítményt nyújtottak – végig kiváló, arányos hangzás mellett! Jeff pedig énekelt, mosolygott, pacsizott, ide-oda járkált a színpadon, beszélt a közönséggel... és szólózott, szólózott, szólózott...
Az Annihilator szeretem-repertoárja jó pár számmal gyarapodott a koncert révén, nagyon elégedetten távoztunk a helyszínről, s ebből az sem vont le semmit, hogy az autóig megtett igen rövid út alatt sikerült kutyaszarba tapodnom, ami az osztrák határig meghatározta illatával az utastér derültségi fokát – persze végig a Feast 9 új és a bónuszként mellépakolt 15 újra felvett dala szolgált aláfestésül…
Jeff előrejelzése szerint február-márciusban újra jönnek!
Annihilator (CAN), The Generals (S)
Bécs, Szene, 2013. október 24.
Belépőjegy ára: 23/25 euró
Játszott dalok sorrendben: Alison Hell, W. T.Y. D. (Welcome To Your Death), Knight Jumps Queen, Reduced To Ash, Set The World On Fire, Refresh The Demon, Never, Neverland, No Zone, The Fun Palace, Fiasco, Bliss, Second To None, I Am In Command, Phoenix Rising/Sounds Good To Me/Snake In The Grass, Drum solo by Mike Harshaw, No Way Out, Smear Campaign, Time Bomb, Ambush, Deadlock – Ráadás: Ultra-Motion, King Of The Kill, Phantasmagoria
