Jól feladtam magamnak a leckét: újraolvastam a korábban írt recenziómat a zenekar bemutatkozó Sign of Moloch című EP-jéről, s az akkori méltatást igazából csak ismételni, cizellálni tudom. Az elsőre furcsa, de megjegyezhető és egyéni nevű kéttagú szegedi formáció nagyon remek muzsikát tett le az asztalra a hivatalosan február 5-én megjelenő első nagylemezével.
A két Mörbid Carnage-zenész (az MC-nek szintén az amerikai blog/bolt/kiadónál jelenik meg régóta várt második eljövetele, a Merciless Conquest) a death metal régi – és underground – eszmeiségét, szellemiségét zászlójára tűzve abszolút modern köntösben, kiváló dalírói képességekkel játssza mélyrehangolt, a kanadai Blasphemy, a finn Archgoat, az amerikai Incantation, vagy a Von (és mások) zeneiségében fogant, de attól sajátlagosan elrugaszkodott, önmagáért szerethető dalait – amelyek amúgy a műfajra nem annyira jellemzően megjegyezhetőek! Én ezért a nehezen megfogható, megfogalmazható (mindenkinek a saját zenei szocializációja, zenehallgatási szokásai alapján körvonalazható) érzékletes sajátlagosságért (nem sablonos, nem ásatag, nem avas, nem epigonszerű, nem giccses) kedvelem őket legfőképp.
A Necrosodomy nevű formációban is érdekelt (itt Grave Desecration and Necrosodomy álnéven pengető) gitáros/basszer igazán ízlésesen, fantáziadúsan kelti életre a 20-25 éve megalapozott stílus elemeit, de úgy, ahogy – vélem én – az akkori zenészek nem voltak képesek. Pulzáló (pumpáló, ma groove-nak mondják, de ez a szóhasználat itt megtévesztő lehet) ritmizálása orkánszerű kiegészítést kap a dobos (Hellfire Commander of Eternal War and Pain) révén, aki ráadásul igen tehetséges vokalista: férfias bömbölése, hörgése hangszíne kifejezetten szimpatikus. De a szívem csücskei a kompozíciók strukturális harmóniája mellett a gitárszólók – épp a helyükön, épp a slayeres ízlésemnek megfelelően kerrykingesnek hatóak.
Mindenképpen szót érdemel a vizuális kivitelezés: a logót, mely az EP-n is szerepelt a thai extrém metálos Sickness 666 művésznevű fiatalember rajzolta, a borítót, artworköt pedig Mark Riddick készítette, aki az underground death metal illusztrációk egyik nem ma kezdett mestere (pl. Nunslaughter, hogy egy kedvencet említsek) – tavaly Compendium of Death címmel adta közre albumként 1991 és 2011 közötti munkái javát. A széthajtogathatós papírtokos kiadvány külcsínét tekintve black metalra asszociálunk, bár a kecskebak és pentagramm a deathre is jellemző általában – az olyan fogantatású muzsikáknál pedig kifejezetten, amelyek a black és death különválása előtti forrásokból merítenek ihletet.
A magyar fém – nemzetközileg is értékelhető – teljesítménye szempontjából (is) kiváló évkezdés a Horns in the Dark!
Tyrant Goatgaldrakona: Horns in the Dark
(Metalhit.com, 2013. február 5.)
7 szám / ~ 30 perc