Ha kapásból kéne válaszolnom arra a kérdésre, milyen magyar zenekarnak sikerült az elmúlt negyed évszázadban koncerteznie az Egyesült Államokban, a Blind Myself, az Ektomorf, a Tankcsapda neve jut eszembe. Ehhez a névsorhoz legutóbb a Dalriada csatlakozott a 70 000 tonnás hajós fellépésével (másfelől ne felejtsük el megemlíteni Csihar Attila Mayhem-énekest vagy Vörös Attila és Bodor Máté gitárosokat). Nem hosszú lista. Ezért is érdemel megkülönböztetett figyelmet a 21 éves death metalos Gutted egy hónappal ezelőtti rendkívül sikeres fellépése a Las Vegas Deathfesten – aminek nem marad el a folytatása! A frontember Hajnali Sándor készen állt az élmények megosztására. Exkluzív interjú következik.
A közönség őrjöngött, teljesen megvadultak, egyre többen lettek a teremben, a harmadik dalra már tele volt, és amikor az utolsónál lementem közéjük, nemcsak nekik, nekem is elment az eszem: azt sem tudtam hol vagyok, hol a mikrofon, pedig a kezembe volt végig – ecseteli lelkesen a június 10-i, szombati, Las Vegas-beli, Backstage Bar & Billiards Freemont Country Club-os fellépésük élményét Hajnali Sándor. – Ez mindenért kárpótolt bennünket, mert nagy volt bennünk a feszkó amiatt, hogy csak négyen léptünk fel. Bandi szerencsétlen módon ágynak esett, nem tudta vállalni a koncertet, és mivel nálunk a ritmusgitár a stabil igazodási pont, nagyon hiányzott, kétszer el is mentünk az erdőbe. Ugyanakkor a hangulat óriási volt; többekkel beszélve, kiderült, Amerikában ritka, kivételes húzásnak számít, hogy lementem a közönség közé, a személyes kontaktust nagyon élvezték. A death metalosok a mi komplex, technikás daránkra többnyire csak bólogatnak álldogálás közben, csak a lassabb részeknél nyomják a circle pitet… A sztenderd fél órás programunk után aztán megrohamozták a merchpultot, el is kapkodtak mindent, ami jelzi, tényleg bejött nekik a Gutted.
A Las Vegas DeathFest mekkora volumenű és presztízsű fesztivál?
Európai szemszögből kicsinek számít, de az Egyesült Államokban nagyhírű. Ez volt a 9. alkalom, hogy megrendezték, a két színpadon fellépett vagy ötven zenekar, köztük a húzónévnek számító Vader, akik az Internal Bleedinggel turnéztak odaát, a Mortician, vagy az Angelcorpse. Mi szombaton headlinerként zártuk a színpadunkon, 21.30-kor kezdtünk; az egész rendezvényen kb. 5-600 ember vett részt.
Kiket néztél meg a fellépők közül?
Nem vagyok az a fesztiválozós alkat, az Angelcorpse-ba azért belenéztem, és a szombati nap néhány fellépőjének műsorába is, de aznap főleg a merchpultunk mögött álltam, a korábbi napokon pedig a hangszereinket próbáltuk beszerezni/kölcsönözni a városban.
Mennyire kényeztették a szervezők a fellépőket?
Amerikai zenekarokkal beszélgetve, kiderült, nagyon ritka, hogy a kisebb bandákat tele hűtő, rekesz sör, meleg étel várja. Ezek talán csak a nagyobb nevek privilégiumai. Ehelyett, úgymond, a szervező, Michael Gordon rendezett még a fesztivál előtti szerdán egy VIP-partyt a Las Vegas-i házában, ahová pár zenekart, így minket is és más rendezvények szervezőit hívta meg – medence, kikészítve a tacók, behűtött piák…
Ő az, akinek köszönhetően felléphettetek. De hogy történt mindez?
Ismerte a Guttedot. Egyszerűen rámírt a Facebookon tavaly májusban, hogy szeretné, ha 2017-ben fellépnénk náluk. Örültem neki, de azért ilyen felkérésből volt már pár. Nepálban, Tokióban is szívesen láttak volna már minket, de hogy mindent önerőből oldjunk meg. Ezért azt válaszoltam neki, rendben, de ne csak mi tegyünk bele pénzt, hanem ő is. Így mi álltuk a repjegyeket, ő pedig a kilenc napi ottlétünk szállásdíját. Én már akkor végigböngésztem a világhálón, hogy juthatunk ki a legoptimálisabban, és az egész fellépés tető alá hozása két nap alatt lezajlott pár levélváltást követően.
Mesélj, kérlek, az utatokról, hogy utaztatok, mit láttatok, hogy múlattátok az időt?
A kijutás kész időutazás volt. Budapestről először London repültünk, onnan pár óra várakozást követően 12.30-kor indult a gépünk és 16.30-ra(!) érkeztünk Los Angelesbe, pedig 11 órát voltunk a levegőben. Onnan aztán a MegaBus járatával öt óra alatt értünk Las Vegasba.
Az első benyomás LA-ben ijesztő volt Amerikáról, minden olyan hatalmas volt, de az út szervezőjeként nagy kő esett le a szívemről: megérkeztünk, itt vagyunk Amerikában, nagy baj már nem lehet. Los Angelesben amúgy nem töltöttünk sok időt, eléggé elfáradtunk a repüléstől, míg a többiek pihentek, Bandival és Tamással sétáltam egyet a szállásunk környékén, másnap pedig indultunk tovább. Egy héttel korábban érkeztünk a nevadai városba, a fesztivál helyszínéhez közel eső kempingben béreltünk egy jól felszerelt házat.
Gondolom, rögtön elmentetek kaszinózni…
Elmentünk, de csak minimál összegekkel játszottunk, azért az nem a mi világunk. Vegas is tetszett, színes-szagos, de nagyon kirakat az én ízlésemnek.
Mivel töltötték azt az egy hetet?
Mondhatni, a vegasi emberek mindennapjait éltük. Reggeli, medencézés a kempingben, sörözgetés, ebéd, majd délután, miután enyhült az átlagos 42 Celsius-fokos hőség, felültünk a helyijáratra és felfedeztük a várost. Jártunk az óvárosban és a filmekből jólismert plázás, kaszinópalotás részeken is. És mivel nem vittünk hangszereket, turistavízummal utaztunk, a Mike által megadott hangszerboltokba mentünk el, hogy hangszereket kölcsönözzünk a fellépéshez.
Abban pedig már a kiutazás előtt megegyeztünk, hogy a Grand Canyonhoz mindenképp elmegyünk, és hát épp útba esett a Hoover-gát is, így azt is megnéztük.
Nem merült fel bennetek, hogy a fesztiválos fellépés köré egyéb koncerteket is szervezettek?
Nem, mert a megállapodás kifejezetten exkluzív, egyetlen fellépésre szólt.
Mekkora eseménynek könyveled el a zenekar történetében, hogy felléptetek az Egyesült Államokban?
Hatalmas esemény, leírhatatlan érzés. El sem hittem igazán, amíg meg nem történt, és meg nem tapasztaltam, hogy reagál ránk a közönség. Azt hittem előzetesen, üres teremnek fogunk játszani. Egy európai kis zenekar életében ez óriási esemény – főleg úgy, hogy meghívtak rá, nem én házaltam, minket kerestek a szervezők!
A közönségsikert ráadásul tetézni tudtátok, jövő május végére meghívást kaptatok a Maryland DeathFestre!
Valóban, sorra kapjuk a gratulációkat, a rajongói írásokat, az ott készült közös fotókat, mert fényképezkedtek velünk, mint az igazi sztárokkal, hogy várnak minket vissza. A marylandi konfirmáció miatt meg írnak a régi ismerősök, például a Wasteform zenekar, hogy mennyire büszkék ránk, de jó lesz majd ott újra találkozni. Érdekes, hogy egy-két személyes gratuláló bejegyzésen kívül, idehaza senkit nem érdekelt a sikerünk mindezidáig rajtad kívül. Nem mintha túlzott vállveregetést várnánk, de akkor is… ezt mi magunk, önerőből értük el. Most jöttünk haza, és már tudni, hogy ismét megyünk! Ott leszünk a kultikus Maryland Deathfesten, ami kb. az amerikai Brutal Assault! Az izgalomtól el fogok ájulni a színpadon!...
Hogy jött ez össze, kivel kellett ehhez találkoznod?
Már eleve úgy indultam el, ahogy ez egyébként bevett szokás nálam, hogy tudtam, kapcsolatokat akarok odakint építeni, nem ülök a sarokba sörrel a kezemben, és nem szólok senkihez, hanem beszélgetni fogok szervezőkkel. Feltérképezem előre, kik lépnek fel, ki mit szervez stb. Így találkoztam a Las Vegas-i VIP-rendezvényen Shawn Wrighttal, a Bestial Evil nevű death metal banda énekesével, aki ismeri a Maryland Deathfest szervezőjét. Rajta keresztül jött létre a kapcsolat. Sok múlik tehát a személyes jelenléten, és hogy lássák például, megbízható vagy. Ráadásul a Maryland DeathFest-esek szervezik már évek óta a Netherland DeathFestet is, így még akár 2019 tavaszára az is összejöhet. És már most úgy készülök Baltimore-ra, hogy onnan hazajőve is legyenek meghívások a tarsolyunkban.
Várható, hogy akkor a fesztiválon kívül több bulit is adtok?
Igen, már most 4-5 fellépéssel számolok: New York, Boston… valószínűleg a Bestial Evillel teszünk egy kisebb kört. Érdekes lesz amúgy, mert közvetlenül előtte Walesben játszunk, és még nem tudnom, onnan közvetlenül repülünk át, vagy előtte még hazaugrunk…
Egy nagyobb nevű zenekarral nem mennétek el turnézni?
Hogy például befizetnénk-e egy 20 napos Cannibal Corpse- turnéra? Nem is bírnám fizikailag. Ha már van ez a költséges hobbink – mert a legtöbb esetben ezek vagy negatív, vagy nullszaldós kiruccanások –, akkor inkább a fesztiváljellegű fellépéseket részesítem előnyben – kis nyaralással körítve a különleges helyszínen. Legyen élményjellege! De komoly csapatépítő erővel is bírnak ezek a túrák, bármilyen hülyén is hangzik, hogy 30 perces műsorért szeljük át a fél világot!
És mi a helyzet az itthoni lehetőségekkel? Budapesten legutóbb május végén léptettek fel a Sleepless lemezbemutatója vendégeként, a következő koncertjeitek viszont szinte kivétel nélkül külföldön lesznek. Ez a jövő?
Itthon nem nagyon érdemes máshol fellépni, mint ahol eleve összejönnek az emberek, a fesztiválokon: SzegeDeath, Total War, Full of Anger. Fölösleges lenne erőltetni, hogy minden hétvégén föllépjünk itt vagy ott, vidéki városokban. Meg hát a felkérések főleg külhonból érkeznek. Augusztusban ugyan ott leszünk Debrecenben a Full of Angerön, de utána szeptemberben lengyel és cseh koncertjeink, októberben elején több spanyol, október végén újabb csehországiak lesznek, novemberben pedig két osztrák buli körvonalazódik. Jövőre pedig a walesi és a marylandi fesztiválok, illetve az utóbbi köré szervezett, említett több fellépés.
Az élő bemutatók mellett kiadványban is gazdagodtok. Nemsokára kijön – a július 28-29-i, körmendi Total War Festre – a Dudás Attila-féle Fekete Terror Productions kiadásában egy szemre is mutatós Gutted-kazettabox, amiben 4 kazettán hallgatható lesz az első 3 lemezetek, demók és EP. Te meg tudod még hallgatni ezt a formátumot?
Nem, és CD-n sem tudnám, csak az autóban. Ne legyünk álszentek, én is letöltött mp3-ban hallgatom a zenéket. De nagyon szimpatikus Attila elszántsága. Sokan szeretik az old school formátumokat, még ha csak dísznek is. Azt gondolom, jópár embernek azért van bakelit vagy kazetta a polcán, mert ezek emlékek, visszahoznak valamilyen jóleső érzést azokból az időkből, amikor még csak ezekben a formátumokban volt elérhető a zene – így még hallgatás nélkül is élmény biztosítanak. Ezért sem voltam ellenére: a tetszetős csomagban elérhető lesz a Gutted múltja, hiszen a legutóbbi Martyr Creationön kívül minden anyagunkat tartalmazza.
Fél év telt el a negyedik album kiadása óta, hogy összegeznéd a visszajelzéseket?
Vegyes a kritikai fogadtatás: annyira nem húzták le. De néha az az érzésem, mintha meg sem hallgatták volna, legalábbis nem figyelmesen. „Újra pusztít a Gutted, megy előre, gyors… semmi extra” – írják. Közben meg ott a Deeper Than Hell – soha korábban nem indult középtempóval Gutted-szám! Aztán még az is megtorpan, cselló, hegedű, kislány beszéde… Amit egyébként a Las Vegas-i koncerten samplerről játszottunk be.
És amit az akkor 6 éves kislányod, Csilla mondott föl a lemezre, mit szólt amúgy a felvételhez?
A legelső kommentárja az volt: „Hol van a sikításom, apa?” Mivelhogy a végén a sikítását Dróti kicsit megvágta. Megnyugtattam, ott van az, csak nem hallatszik olyan élesen. Az amerikai koncert felvételét is megmutattam neki, hallhatta-láthatta, hogy bolondul meg az ő szavai alatt a közönség zöme. Örült neki. Amúgy nagy Ozzy-fan, figyelem is, mi lesz az újabb Ozzy–Zakk Wylde összeborulásból, mert ha jönnek esetleg Európában, elviszem rá.
