Dzsuvát akartam. Hardcore-punk és blues-doom ötvözetből. Koszos-karcost. Tüskés-undokot. Hangosat. Zajost. Tudtam, az EHG-vel nem tévedhetek. Most nem hagyhatom ki, mint 6 éve, amikor annyira sűrű volt koncertügyileg a július, hogy a kistermes fellépésük áldozatul esett. Most a középterem dugig megtelt rájuk. Hangosak voltak, zajosak, igaz, kettő helyett csak egy gitárral keltették. De azt a gitárt Jimmy Bower nyaggatta. Ami meg a dzsuvát (a sludge magyarul) illeti: Mike IX Williams önmagában megtestesíti. De nem lennék a helyébe az utána színpadot takarítónak - ami orrból kivert fikát, kiköpködött csulát, szétlocsolt vizet és sört ott fel kellett mosnia!…
A IV. Desszert Fesztivál el fogja csapni a gyomromat, annyi ínyencség kerül itt pár hónap alatt terítékre – pedig nagyon válogatós vagyok, de akkor is: Trouble, Dopethrone, EyeHateGod, és lett volna a The Obsessed, ami végülis elmaradt… (Ahogy a kínai, black metalt játszó Zuriaake koncertje is elmaradt az EHG előtt, mert a srácok busza megadta magát a német utakon, így végül a budapesti Torn From Earth ugrott be helyettük, ám én skippeltem őket…)
Hat éve még a New Orleans is the New Vietnam számított új dalnak, ám az azt követően nagylemezt kiadó New Orleans-i bandától azóta sem érkezett semmi újdonság. Idén májusig a Three Black Eyes megjelenéséig. Nem sok. De tök mindegy, van honnan válogatni a repertoárból. Nekem meg pont elég, ha a jó zsíros, sáros, lápi riffek alámerítenek – Hanyi Istókként bukom alá a békalencsés szennyáradatba (Sister Fucker).
Miközben Aaron Hill dobos és Gary Mader bőgős valami elképesztően stabil, ugyanakkor varázslatos-technikás alapokat teremtett a játékhoz, a fülem folyamatosan mégis Jimmy riffjeit analizálta – ez a fickó tulajdonképpen visszaásott a Tony Iommit is inspiráló blueshoz, ráadásul helyi előnye volt New Orleansban, és onnan alkotta újra ezeket az ősdoom förmedvényeket. A szemem viszont nem tudott nem Mike IX-re fókuszálni. Ez a karóbabvékony, szikár punk drogos, akinek a hangja inkább elvesz, mintsem hozzátesz a zenéhez, szétköpködte, szétfikázta az estét, ám eközben vitte a show-t. Kényszermozgásosan, mikrofonállvánnyal hadonászva, a mikrofonkábellel viaskodva, arcába vizet locsolva, a közönséget hergelve. Irritáló, idegesítő figura, mégis, kihagyhatatlan az EHG-képletből. Tőle punk a show.
A 70 perces műsorukban az én ízlésemnek sok volt a számok közti „hézag”, ha nem állnak meg „üresjáratozni” minden szám között, akkor 3-4 dallal biztos több is a programba fért volna. Mintha talán Jimmy és Mike között lett is volna ebből kifolyólag némi affér, ami két felmutatott középső ujjat eredményezett utóbbi részéről előbbi orra előtt. Ám aztán, nem lepődtem volna meg, ha nincs, mert nem túl punk, ám mégis volt ráadás, amikor is elhadarták-gringolták a We’re not gonna take itet a Twisted Sistertől, nagy röhögések közepedte, de azért EHG-t is nyomtak még.
A dzsuva megvolt. Zenében, színpadi mutatványban egyaránt. Egy élő legendától. Besza-behu.
IV. DESSZERT FESZTIVÁL 2019
4 STRIKES… FROM THE ELEMENTARY TO THE PENITENTIARY TOUR 2019
EyeHateGod (US)
Budapest, Dürer-kert, Room 041, 2019. augusztus 8.
Belépőjegy ára: 3900/4900 Ft
