David Lynchnek többé-kevésbé leáldozott. Már ami a filmrendező zenei hatásait illeti legutóbbi múzsájára (a jelző lefordítva azt jelenti: az ő köpönyegéből bújt elő). Mind a pénteken megjelent vadiúj nagylemez (Feels like Love), mind a vasárnap esti koncert fényesen bizonyította: Chrysta Bell, ez a nem mindennapi szépségű, fotómodellnek is szemgyönyörködtető texasi énekesnő kilépett Lynch árnyékából, autoriter művész, saját zenei világgal. És ez már nem dream pop, vagy a Julee Cruise-t középpontba állító Twin Peaks-filmzene világa, sokkal inkább elektropop, abból is a majdnem rock, majdnem kísérletező fajta, amibe a ’80-as évek new wave és dark hatásai éppúgy szerepet kapnak, mint a hasonlóan slágeres ’90-es évekbeli svéd-amerikai dance floor hangzás. (Helyenként pedig Sophie Ellis-Bextor vagy a James Bond-filmzenefőcímet (The World is not enough) éneklő Garbage-énekesnő, Shirley Manson nagyívű dallamai jutottak eszembe…)
2011 őszén „készült el az album, amelyen Lynch és Chrysta Bell már 1998 óta dolgoztak; a címe This Train lett. »Évekbe telt, mire elkészítettük ezt a lemezt, már úgy tűnt, hogy soha nem lesz kész – mondta Bell. – Röhejesnek éreztem, hogy egyáltalán elhittem, hogy lesz belőle valami, de minden alkalommal, amikor együtt lehettem Daviddel, annyit tanultam tőle, hogy úgy éreztem, többet nem is kívánhatok.«”
David Lynch és Kristine McKenna, Aminek álmodom
(Ford. Berta Ádám, Budapest, Athenaeum, 2018. 534. o.)
Aki tehát azért látogatott el vasárnap este a városligeti szórakozóhelyre, hogy egy buja hangú, mély orgánumú énekesnő (aki színészként Tamara Preston FBI-ügynökként tűnt fel a Twin Peaks 3. évadában) sötéten érzéki, kicsit kéjes (majdhogynem perverz), ugyanakkor pszichedeliája mellett sem rémisztő zenéjét hallhassa, némileg meglepődhetett, hogy a háttérvászonra vetített szürreálliák előtt micsoda műfaji kavalkád ostromolja a hallójáratait. Ugyan a Lynchcsel közös másfél lemezről (This Train, 2011; Somewhere in the Nowhere, EP 2016) is felcsendült pár tétel, de az amúgy varázslatosan álomszerű dalokon kívül a jóval poposabbak-slágeresebbek domináltak, azaz szükségszerűen is a legutóbbi két lemez, a We Dissolve és a friss Feels like Love számai (Tonight we rise, Devil inside me, 52 Hz, Half Asleep stb.). Értelemszerűen eltérő hangzással a lemezétől, hiszen itt, ahogy egy élőzenei koncerten szokás, a pőre gitár, basszus és dob határozta meg a hangképet – amit azért effektekkel és samplerrel felhizlaltak kissé.
A ráadással másfél órára kikerekedő koncert nagyon is életerős, élvezetes zenét mutatott, egy kiváló hangformában lévő, a figyelmet abszolút mértékben magára vonni tudó dívával. (Aki érdekes módon, miközben énekli a dalait, teljességgel őszintének hat úgy mimikailag, mint az indiai tánc- és jógapózokat idéző, kifinomultan és távolságtartóan elegáns mozdulataival, ám a köztes, konferálós percekben a kedvessége bicskanyitogatóan maníros.)
Összességében szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen eddig minden egyes nagylemezét bemutató európai turnéján (korábban: 2012, A38; 2017, Dürer-kert) ellátogatott hozzánk, így tulajdonképpen élőben követhetjük zenei kalandozásait, kacskaringóit. Most ráadásul a műcsarnokbeli David Lynch Kis történetek című fotókiállítással konstellációban!
FEELS LIKE LOVE TOUR 2019
Chrysta Bell (US)
Budapest, Dürer-kert, Room 041, 2019. április 7.
Belépőjegy ára: 3900/4900/5900/6500 Ft