„Nagyon szomorú” – írtam fel egykor – egészen pontosan 1994. október 29-én, szombaton – a 18. Slogan Sunclub jegyére a „kommentet”. Ekkor vásároltuk meg ugyanis a Voluntary Swoon című albumot (kazettát) személyesen Endriskétől a Viking-beli lemezbemutató koncertet megelőzően, s ekkor vágta oda aztán a koncert végén nevezett ikon a gitárját a színpadra, miután az énekes Lacika bejelentette a Slogan végét.
Na, ennyit a nosztalgiának és az emlékeknek (a többit lásd a fotón lent). 2009 márciusában láttam ismét a szeretett zenekart a Kék Yukban, akkor már Laci nélkül, Endrével a mikrofonnál – hát, elég kaotikus volt. 2010 márciusa óta viszont tegnap volt az első Slogan-koncert! És immár Rönnel a fronton!
Egy ereje teljében lévő Slogant láthattam. Zene és zenészek nagyon rendben. S függetlenül Rön folyamatos invitálásától, felszólításától, hogy menjünk közelebb a színpadhoz, hozzájuk („Nem vagyunk mi nácik!”) – az ilyen színpadi gesztusok rám nem nagyon hatnak –, mint az éji lepke a tűzhöz, azt vettem észre, egyre közelebb lépek feléjük, még a szám is elnyílik időnként – nyál azonban nem csöppent… – annyira bevonzott a zene, a produkció. Kiderült újra: a tavaly november végén megjelent új lemez, az Előbújhat minden állat dalai bivalyerősek, hatnak, akár valami ajzószer (ha már „szert mindenki szed már”).
Sunclubok és a többi a régi szép időkből...
A történelmi jelentőségű koncert 21.30-kor (21.29-kor, de ki nézi ilyenkor az óráját?) kezdődött egy hatalmas Moon-korszakos Slogan-logós molino alatt. Színpadon Lucu basszuson, Rob és Endre gitáron, a dobok mögött pedig Ati – és persze mindenki a titokzatos Rönre kíváncsi. (Jó, lehet, nem mindenki, sokan lehettek a helyszínen olyanok, akik nem is éltek még az említett gyásznapon…) Rön pedig jön az Art of Ego hangjaira: kalapban, „csinibabás” napszemüvegben, arcát álarc takarja.
(Megszakítjuk adásunkat: Endre már a színpadra való felcuccolásnál érdekesen nézett ki, manószerű jelleget kölcsönző, hihetetlenül csúcsos végű kapucnis pulóverében – jó nagy manó ez az inas, langaléta férfi… Majd egy mozgó farkú macskaboszorkányt helyezett a színpad széli szintire, ami egy halloweenes tököt szorongatott. Nem viccelt. Aztán: Endre valószínűleg nem beöltözött, hanem levetkőzött a színpadra: rózsaszín, lyukas tornacipő, fekete, seggben lógós jägeralsószerűség, fehér trikó – nem Bruce Willlis-es, de majdnem –, az elején még valami úszósapkaszerűség is volt a fején, de attól hamar megszabadult, akárcsak a Rönéhez hasonló napszemüvegtől.)
Szóval Art of Ego és Rön – és itt volt az amúgy dicső a koncert egyetlen, de tartós bakija, elég méltatlanul hasalva rá a produkcióra. Nem szólt Rön mikrofonja, a keverős meg hagyta! Bakker! Egy új énekes bemutatkozó koncertjén nem szól a miki! Így tkp. karaokeverzióban szólt az AoE – de még hogy!, jegyzem meg. A dal vége felé sikerült kicserélni a hibás vezetéket, de hát… az egész koncerten haloványan szólt az a mikrofon. Míg Endre mikrofonjából remekül lehetett hallani az éneket, addig Rön hangja csak jóval kevésbé érvényesülhetett. Ráadásul a magyar szövegek miatt ez triplán ciki, hiszen, Endre vokáljai tök tisztán és érthetően szóltak, Rön szövegét meg nagyon nehezen lehetett érteni, még úgy is, hogy nagyjából tudtam a szövegeket.
Ugyan a zenekar úgy tervezte, valami különleges színpadi produkcióval, performance-szel körített előadással fog koncertezni, végül mégis a Nomad 4. szülinapi buliján léptek fel különleges meghívottként. Ez nyilván befolyással bírt az előadásra is, amitől egy Slogan-koncert mindig különbözött mindenki másétól. Most „csak” a „félkegyelmű” Endre szokásos seggbillegetős, csípőrázó mozdulatai voltak – a higgadtságot Lucu basszer és a sapiban, Slayer-imitációs-logójú pólóban lévő Rob képviselte –, na és Rön provokatív jelenléte. Nem volt egy megilletődött fazon a színpadi, álarcos énje mögé bújt énekes frontember: jól mozgott, jól énekelt, hergelte is a közönséget – kérésre a szemét is megmutatta…
Tkp. az új lemez majdnem minden számát eljátszották (kivéve: Semmi valami és Soha nem változik), és az AoE mellett az Accident szólt még a régi szép időkből (ezt azoknak küldte Rön, akik már ’91-ben is voltak Slogan-koncerten, de most mégsem jöttek el, már nyugdíjaskodnak otthon – „tantrikus thrash metal”). (Persze egy csomó régi nóta új köntöst kapott, átírták l. The Sun–Nap vége stb., így ez elválaszthatatlan!) Fura volt azonban, hogy mind a két régi nóta éneklésekor a kottatartójára helyezett szövegek segítségére szorult. Hm! És ejnye-bejnye!
Az hogy mind Endre, mind Rön lejöttek a magas betonplatós színpadról a közönség pogo-osztagához, külön show-elem volt (Endre nem mellesleg még szájon is csókolta kedvesét menet közben), megszüntették a határokat, okoskodhatnék, az alkotásban egyaránt részt vett művész és közönség, amúgy igaz.
Roppantul élveztem a koncertet, vagy már mondtam?, és láttam, hogy a dobos Atinak is fülig ért a szája a cucca mögött. Nem volt egy cseppnyi nosztalgiaérzet sem bennem, mert azok a 25 év alatt teljesen kiürültek, átalakultak a szervezetemben, az emlékezetem sem a régi, vagy ezt mondtam már?, ez az egyórás buli önjogán volt kiváló – de egy Slogan esetében ez csak dobbantó lehet egy még kiválóbb felé, értsd: ahol jól hallatszik az ének, és még több őrület (Endre szemmeregetésein túl) jellemzi az előadást, pl. nagyon evidens lenne a kivetítő a fura klipjeikkel…
Utánuk a sivatagi eső… a Desert Rain hangjai zárták a fellépést.
Slogan
(Nomad, Karmapirin)
Budapest, Showbarlang, 2017. április 29.
Belépőjegy ára: 1500/2000 Ft
