Vessetek a biomechanikus mókusok elé, de nekem az április 5-i Metallica-koncertnél sokkal emlékezetesebb élmény maradt a rá két napra megtartott Thrash-Mosh Club-os Archaic-fellépés a ma már csak szép emlékű DRRPNC-ben. Na, az thrash metal buli volt a javából: éhes, agresszív, hangos és lényegretörő. És a kiváló saját számok mellett még a Testament Into the Pitje és a Tormentor Tormentorja is elhangzott. Csak bólogattam, csak bólogattam. Úgyhogy ideje volt már ismét egy nyaktörő mutatványnak.
(Fotó: Nagy Anita)
S mi sem jobb alkalom, mint az Ohio állambéli Athensből iderándult blackandthrasher Skeletonwitch előtti zúzás. Az amcsi skacok eddigi két budapesti fellépése sem okozott csalódást [itt (2012) és itt (2015) olvashatod a korábbi beszámolókat], habár az első talán bikább volt, Chance Garnette-tel a mikrofonnál. A mostani, 3. eljövetel meghozta a 3. énekest is a repertoáromba, igaz, Adam Clemans már a tavalyi The Apothic Gloom EP-n debütált a csapattal, s most már csak párat kell aludni, hogy a július 20-án megjelenő 6., Devouring Radiant Light című albumon is őt halljuk viszont. (Viszont én már hallgattam a lemezt a downLoad rec. jóvoltából, és elég zsír!…) (Plusz zárójel: a ’wich számos T-shirtjét, valamint az EP és az azt megelőző kislemez borítóját a Grindesign, azaz Borbás Róbert tervezte!)
Kár volna tagadni, az ARCHAIC nagyon közel került a szívemhez, a jelenlegi magyar metál körképből toronymagasan kiemelkedik, a legjobb thrash banda. Akik nem a proszto, lakossági kvázi-thrash metal hazai változatát mívelik, hanem a valós, meghatározó zeneiséggel rendelkező amerikai és európai csapatokat tekintik kiindulási pontnak. A ’90-es évek elejének Barbed Wire–Slogan–The Bedlam–Undertaking-féle felszabadított energiához megközelítő hatásfokot produkálva. Szóval, nagyon jó.
Amit tegnap este műveltek, egyenesen elképesztett – főleg, amikor előkapták a Slayer War Ensemble-jét. Ekkor fogant meg bennem a gondolat a címben jelzett cselekedetre. És valamelyest sikerült is véghezvinni, így lett dupla az élvezet. Tehát zúzás ezerrel, kirobbanó formában a banda – mit nekik, ha leesik a tammikrofon.
Régi és új dalok a két lemezről, mind csúcsra járatva. Ha az első szellemiségét és a második album pusztító, agresszív energiáját sikerül Jósa Tamás őstehetség kiváló orgánumával és frontemberi kvalitásaival egybehabarva új szintre vinni – és mindezek mellett megmutatni magukat a nagy piacon –, nos, azt hiszem, akkor van lehetőség a továbblépésre és a túlélésre a zenekarnak. Nagyon megérné. Aztán csomagoljanak minden eladott CD mellé egy izomlazítót (sört vagy ügyes kezű thai masszőrlányt)…
Rövid szünet az Archaic egyórás terrorja után, s máris újabb penetráns pusztító erő szabadult el a Robot egészen megtelt szűk terében. A SKELETONWITCH gárdája valami elképesztő szónikus mészárlást valósított meg, precízen, magas nívón, jó hangzással, teszem hozzá. És ebben Adam Clemans a szuggeszív tekintetű frontember járt az élen. Aki bár kesztyűt viselt, nem bánt kesztyűs kézzel a közönséggel. Elcsépelt panellel élve: fortyogó katlanná változott a helyiség, különösen a színpad előtti rész, ahol beindult a mosh. Mind Nate „N8 Feet Under” Garnette és Scott Hedrick gitárosok, mind Evan Linger basszer láthatóan nagyon odatette magát, és bár Jon Rice dobost (ha ő volt) nem láttam a többiek háta megett, hallás alapján azt állíthatom, ő sem piskóta. Bár az új lemezen a black témák nyernek nagyobb teret, a koncerten azért nyilván ez még nem jelentkezett, hanem a poszt-neo thrash elemek taroltak – szünet nélkül, egy órán keresztül. Levettek ismét a lábamról.
A szervezők most nagyon belenyúltak a tutiba, hogy két ilyen szuper bandát adtak ajándékba hétfő este. Köszönet érte, legyen legközelebb is szerencsénk hozzá(juk)! Úgy feltöltődtem, hogy már most indulnék a péntek éji Tormentor-szeánszra Dunaújba…
Skeletonwitch (US), Archaic
Budapest, Robot, 2018. július 9.
ingyenes
Az új mérföldkő: a Devouring Radiant Light borítója
